42.rész

Mint mondtam a szerelem mindent legyőz… Hát kivéve a nyomulós, bunkó srácokat… Merthogy hiába mondod nekik, hogy sajnos van barátod, nem akarnak leszakadni rólad, merthogy ezt csak puszta kifogásból találtad ki… Hát én nem…

-Bocsi, de tényleg van barátom és légy szíves fordulj előre!-mondtam annak a fiúnak, aki már majdnem indulás óta magáról regélt nekem, meg hogy mikor megérkezünk Berlinbe szívesen elmenne velem moziba…

-Jajj, ugyan! Legalább mondd a szemembe, hogy nem tetszem!-mondta sértődősen.

-De nem azt mondom, hogy nem teszel! Csak van…

-Szóval tetszem? Akkor mi a baj?

-Te barom! Az, hogy foglalt vagyok!

-És mióta tart? Mert ha legalább 2 hónapja, akkor azonnal előrefordulok!

-Hát… Öhm… Szóval… Holnapután lesz 2...

-Hónapja! Szóval számítsuk le ezt a 2 napot és szépen fordulj előre!-szólt közbe Fanny.

-Na jó! Ami nem megy, az megy!-durcázott be a srác és előrefordult.

-Miért kellett hazudnod?-súttogtam Fannynak.

-Miért?! Szerinted? Legalább most már békén hagy! Sose tudja meg, hogy 2 hónap vagy csupán 2 hét?!

-Hát, nem… Ok, igazad van!-nyugodtam le.

Végülis kedves és helyes gyerek volt… De én most Tommal járok és csak ő kell nekem! A maradék időben zenét hallgattunk. Fannyval, mindketten nagyon izgultunk… Egy kicsit elbóbiskoltam egy Kelly Clarkson számon… Úgyanis eszem ágában sem volt Tokio Hotelt hallgatni! Hogy még jobban izguljak! Na azt már nem! Drága barátném ébresztett fel. Következett a földet érés. Leszálltunk és kis idő múlva meglettek a bőröndjeink is! Kimentünk a váróba vagy hova és egy aranyos, kb. velünk egy idős lány kezében pillantottunk meg egy táblát a mi nevünkkel. Mikor meglátott minket egyből el is kezdett futni felénk.

-Hi! Hát ti vagytok azok? Anna és Fanny, igaz?-mondta nekünk németül.

-Igen, mi vagyunk. És te ki vagy?-kérdeztem tőle.

-Hát… Én vagyok a srácok unokatestvére, Lyllu.-váltott halkra.

-Milyen srácoknak? A Kaulitzoknak?-kérdezte Fanny.

-Cssss! Ne ilyen hangosan! De igen!-fogta be Fanny száját.

Elmondta, hogy ő visz minket haza, pontosabban abba a hotelbe, ahol a skacok jelenleg tartózkodnak. Egy közeli városban voltak, az út csak kb. fél óra volt. A seggünket már agyon ültük, de ahogy már mondtam: a szerelem (majdnem) mindent legyőz! Az ikrek uncsitesója nagyon jófej volt. Végig beszélgettünk. Megígérte, hogy még biztosan találkozunk, mert mikor megértkeztünk ő nem jött be a hotelbe hanem ment tovább.

-Én itt lakok a közelben, szóval ha akármi történne hozzám nyugodtan fordulhatok! De tutkó nem fog! Na hát, további szép napot és ígérem, hogy még talizunk!-vigyorgott a kocsiból.

-Rendben! Neked is!

-Szia!-köszöntem én is el tőle.-Rendes csaj ez!-mondtam Fannynak miután már bent voltunk a hotelben.

-Ja, az! De hova is kell mennünk?-nézett körbe Fanny.

-Nem tudom… Figyelj csak! Az a muksó elég feltűnően közelít hozzánk!-mutattam valakire.

-Aha, de nem ismerhetett fel a szemcsi mögött, úgye? Szóval valószínűleg a fiúk küldték…

És igen, Fannynak igaza volt. A drágáink küldték, hogy kísérjen fel minket. Bementünk a szobába, ami tök üres volt… Ismerős sztori… Ez volt akkor is, mikor Budapesten hívtak minket a hoteljukba… Hehe… Hogy ezek mennyit tudnak készülődni?!

-ÁÁÁÁÁÁÁ!!!!!-sikítottunk egyszerre a Fanncsyval, mert mindkettőnket átkaroltak hátulról és nagyon megijedtünk…

-Hé! Ha ennyire ijesztőek vagyunk, akár haza is mehettek!-duzzogtak.

De mi nem mondtunk semmit, csak a nyakukba ugrottunk és letámadtuk őket csókokkal. Azt hiszem ez kiengesztelte őket, azért, mert a fülükbe ordítottunk…