30.rész

Elmesélték mi volt az interjún. Hát elég kemény volt. Rengeteg kérdést tettek fel nekik és persze hiányoltak minket. Elmondták, hogy a Cometen ismerkedtek meg velünk és hogy most nyaralunk. Meg persze megkérték őket, hogy ne keressenek.

-És szerintetek nem is fognak keresni?-kérdezte Fanny.

-Hát reméljük…-Bill.

-De ha mégis, akkor bepereljük őket! Elvégre nekünk is kell a magánélet!-fejezte be Tom vigyorogva és megcsókolt.

-Akkor mi megyünk is…-indult Fanny és a kezét nyújtotta Billnek.

-Jaj nem kell csak miattunk!-szakadtam le Tomról.

-Nem, egyébként is mennénk!-mondta Bill.

-Tényleg? De hát rendeltünk pizzát!-szólt éhenkórász barátnőm.

-Ok, akkor eszünk! De csak azért, mert most én is nagyon éhes vagyok!-Bill.-Aztán el akarlak vinni valahova!

-Jujj tényleg?-kezdte Fanny Bill arcát simogatni és elkezdtek csókolózni. Pont ekkor csöngettek.

-Menjünk!-mondtam Tomnak.

-De úgy bírom nézni az öcsémet miközben csókolózik!-sútogott.

-Ne hülyéskedj! Ő se szokott téged zavarni!-és elhúztam.

Kimentünk a kapuba és egy kb. velünk egykorú srác hozta a pizzát.

-Sziasztok! Úgye jó helyen járok az óriási zöldséges, sonkás, extra sajtos pizzával.

-Ja, danke! Vagyis igen, köszi!-mondtam zavartan.

-Nem baj, tudok németül!-vigyorgott.

Elvettem a pizzát, de a pénzem bent maradt. Megkértem Tomot, hogy vigye be a pizzát és hozza ki a pénzem. Be is ment.

-A barátod?-mutatott a pizzás-srác Tom után.

-Hogy mi? Vagy ki? Ja! Igen a barátom!

-És valami ismert gyerek? Csakmert valahonnan nagyon ismerős!

-Igen, egy bandában gitározik.

-Aha… Várj csak! Nem a Tokió Motelben?-már a röhögés szélén állt.

-Nem. A Tokio Hotelben!

-Az ugyanaz!

-Neked! Tudod nekem és még rengeteg embernek nem.

-Te jó ég! Sose értettem, hogy hogy lehet őket szeretni!

-Akkor elég primitív lehetsz! De inkább ezt hagyjuk abba!

-Tőlem… ugyse szeretk róluk beszélni… De ha elmondom a hugomnak, hogy találkoztam vele, ki lesz! Hehe!

Tom kihozta a pénzt kifizettünk a fiút és bementünk. Szóltunk a Fannyéknak és elkezdtünk enni. Tom teljesen nyugisan megkérdezte tőlem:

-És miről beszélgetettek míg bejöttem?

-Kivel? Ja azzal a hülyével? Semmi érdekes, csak mondta, hogy milyen ismerős vagy neki, aztán eszébe jutott ki is vagy és mondta, hogy sose értette, hogy hogy lehet a bandátokat szeretni… Elég bunkó volt!

-Akkor jó!-esett el egy kő a szívéről.

-Miért, mit gondoltál? Hogy egyből rávetem magam? Nem vagyok olyan!

-Ok, most ne menjünk bele, hogy kivel szemben nem vagy olyan!-mondta Tom.

-Na jó! Váltsunk témát! Akartok velünk jönni?-avatkozott közbe Bill. Öregem, ez mindig tudja mikor kell megszólalni!

-Miért hova mentek? Nem nagyon kéne feltűnő helyekre…-Tom.

-Nem. Tudod mikor jöttünk haza az interjúról, akkor egy viszonylag kihalt útszakaszon mentünk. És elmentünk egy olyan Balaton-partrész mellett, ami szintén elég elhagyatott volt.

-Igen emlékszem! És menjünk oda?-kérdezte Tom, Bill pedig bólitott, mert közben bekapott egy pizza falatot.-Ok! Az szép kis hely!

Megettük az egész pizzát. A nagyrészével a skacok végeztek… hehe. Átöltöztünk és kivételesen az ikrek lemondtak az álruháról, mert bíztak az újságírókban és állításuk szerint, ahova megyünk arra senki se szokott járni. Hát mikor odaértünk akkor tényleg nem volt ott senki.