33.rész

A csónakázásunk már csak azért sem volt valami unalmas, mert az ikrek folyton bedobáltak minket (védtelen lányokat!) a vízbe. Hanem azért is, mert egy hármas felismert minket és elég komoly vitába keveredtünk. Ha a skacok nem kezdenek el gyorsan arrébb evezni, akkor nekik esek. Aztán azt vettük észre, hogy villámlik… ami elég furi egy gyönyörű napsütéses délután. Megállapítottuk, hogy újabb képsorok fognak napvilágot látni a idézem: ,,Tokio Hotel énekese, Bill Kaulitz és gitárosa, Tom Kaulitz szerelmi szövődményeiről.”

-Hát ez csúcs! Inkább húzzunk haza, mára ennyi elég volt!-komolykodott Bill, míg…

-Inkább mosolyogj és integess!-…öcse csak poénkodott.

Fannyval csak röhögtünk rajta, de végül Bill véleményét szavaztuk meg és hazamentünk.

-Király! Elfogytak a szendvics hozzávalók! Mi lesz a vacsi?-kérdeztem a hűtő előtt állva mikor már otthon voltunk.

-Hát ha kisétálsz a sarki boltba és meg veszed ezeket, akkor van vacsink.-kezdett Tom egy cetli megírásába.

-Jaj, csak nem?-Bill tudta miről van szó.

-Mi?-ellentétben Fannyval.

-Bocsi szivi, de én se értem mire készülsz.-csatlakoztam barátnőmhöz.

-Majd meglátjátok!-vigyorgott Tom és odaadta a papírt, amire írt.

Mit tudtam tenni, elmentem a boltba és megvettem azokat. És hazafelé jövet valaki megszólít:

-Állj meg! Tökre hasonlítasz arra a lányra aki állítólag összejött Tommal!

Ekkor megijedtem. Te jó ég, ha ez rájönnek, hogy én vagyok az, akkor végem.

-Igen, ezt már többen mondták. De még csak nem is nagyon ismerem a srácot.-hazudtam, majd gyors léptekkel el is hagytam a helyszínt.

Az a lány még egy darabig elgondolkodott, de végül annál maradt, hogy biztos nem én vagyok az. Hála istennek! Hazaértem, átadtam a hozzávalókat Tomnak, ő meg neki látott serte-pertélni a konyhában. A többieknek elmeséltem a sztorit, hogy majdnem lebuktam ők meg csak nagyokat sóhajtoztak. Szerelmemet elég érdekes volt a konyhában látni. Nem illik hozzá az a környezet.

-Nem kell segíteni?-öleltem át hátulról.

-Nem, köszi!

-Hát ahogy látom tényleg nem. Te spagettit csinálsz?

-Aha, az az egyetlen kaja, amit teljesen egyedül el t’ok készíteni!-büszkélkedett.

-Igen, arról már hallottam.

-Ez olyan érdekes, hogy egy hete ismerjük egymást, de te mégis régebb óta ismersz!

-Ja, tényleg az! De inkább figyelj a kajára!

Aztán otthagytam. Billék kimentek a hintaágyra -merthogy ilyen is van ám itt!!- és gondoltam nem zavarom meg őket. Mivel nem volt jobb dolgom, felhívtam anyát. Hát jobb mintha ő hívna akkor mikor nem kéne.

-Szia drágaságom!-köszönt a telóba.

-Szia anya! Minden rendben van otthon?

-Hát már az öcséid is tudják hol vagy sőt a barátnőid is.

-A barátnőimről tudok, mert beszéltünk. De a Mátéék honnan tudják?

-Hát a TV-ből.

-A TV-BŐL?!

-Igen voltatok a VIVÁ-n is meg az RTL-en is!

-Tényleg? Hát ez szuper! Akkor nem csak az újság olvasók, de a TV nézők is tudnak rólunk. És mi lesz a titeket is kinyomoznak és elmennek hozzátok?

-Nem hinném. De ti vigyázzatok magatokra, mert a TV-ben eléggé dühös rajongókat is mutattak és szerintem nem ússzátok meg őket!

-Hát igen, már páran megtaláltak. De ezt majd máskor elmesélem!

-Rendben, szerintem rakjuk le biztos, hogy Tom nem örül neki, hogy az anyukáddal beszélsz!

-Ok, köszi! És puszilok mindenkit!

-Rendben, szia, puszi!

De rendes! Ezt nem gondoltam volna! Az is átfutott az agyamon, hogy félt a fanoktól és hazahív vagy valami hasonló, de olyan megértő! Csak ültem az ágyamon és gondolkoztam. Nehéz felfogni, hogy mit élek most át. Hát a nagy agy-járatatást csak valami undorító füstszag tudta megzavarni.