23.rész
2006.11.06. 18:24
23.rész
-Úristen, ezek kik lehetnek?-kérdeztem Tomtól riadtan.
-Hát remélem nem rajongók, mert ha igen akkor lelököm őket!-válaszolta mérgesen és már indult is az erkély felé.
-Várj!-kaptam el a karját.-Majd én megnézem!
Az az igazság, hogy nagyon paráztam, de nem akartam, hogy az történjen mint délelőtt. Így odamentem kinyitottam az ajtót és hátráltam egy kicsit. Az illetők egyből beléptek.
-Hé! Maradjatok odakint! Mit kép… Ja, csak ti vagytok. Akkor bocsi.-mondtam miután megláttam őket: Fanny és Bill.
-Á, semmi baj. A történtek után megértelek.-bámult Tomra miközeben még mindig hozzám beszélt.
-Ne szekáld! Megbánta! És nem varázsolt el! Tudom!-mondtam neki magyarul.
-Jól van na! Azért nem kell egyből kiborulni! Ja és Bill tudott vele beszélni, bár még nekem nem mondta el, hogy Tom mit mondott. De szerintem még neked se fogja, mert bizti kiborító.-mondta ő is magyarul.
Már vissza akartam vágni, de Tom félbe szakított.
-Úgye nem rólam vitáztok?
Hát igen megmondtam, ki lehet következtetni, hogy miről beszélünk…
-De.-mondta Fanny szemrehányóan.
-Nem.-néztem szigorúan Fannyra.
-Na jó, váltsunk témát! Azért jöttünk át az erkélyen, mert mikor kinyitottuk az ajtónkat a rajongók egyből letámadtak úgy, hogy alig tudtuk az ajtót becsukni.-magyarázta Bill.
-Akkor most jövök én!-Tom.
De én még mindig csúnyán néztem Fannyra. Valójában nem akarok vele összeveszi olyan komolyan, csak ez azért csúnya volt tőle…
-Mondom akkor most én jövök! Hahó! Föld hívja Annát!-emelte fel egy kicsit Tom a hangját.
-Mi? Ja, persze! Bocsi! Figyeltem én!
-Aha, persze. Épp kockáztatni készülök és te pont most nem figyelsz!-durcizott.
-Jaj, ne csináld ezt!-mondtam neki boci szemekkel és szembe álltam vele, majd a vállára tettem a kezem.-De várj csak! Tényleg most kell kimenned azokhoz a… szóval hozzájuk.
-Jó, hogy leesett! És ok nem durcizok.
-Köszi és milyen gyorsan tudsz futni?
-Hát… mondjuk azt, hogy elég jól. De nyugi ezek tuti nem érnek utól!-tette hozzá, mikor aggódoan ránéztem.
Hát igen nagyon aggódtam. Tom kiment és a libák egyből elkezdtek fülsiketítően sikítozni. Idebent csak annyit hallottunk az egészből, hogy a hangok egyre gyengülnek. Bill bólitott és kimentünk. A biztonság kedvéért futottunk. Leértünk és egyből be abba az autóba, amivel jöttünk. Az ajtót nyitva hagytuk. De Tom még nem jött. És még mindig nem… Csak vártunk.
-Nem kéne utána menni?-kérdeztem a többiektől.
-Nagy fiú vigyáz magára!-mondta Bill.
-Ja, magára lehet csak a lányokkal…-kezdte megint Fanny.
Oda akartam neki vágni, de Bill megelőzött. Valójában örültem neki:
-Fanny! Tom nagyon megbánta amit csinált! Mikor ti beszélgettetek és mi a medencében voltunk egyfolytában azon agyalt, hogy hogy bünhődhetne meg ezért! Már az idegeimre ment! Soha többé nem fogja ezt csinálni! Anna ezt neked is mondom! Ha tudnád, hogy mennyire szeret téged! Akkor csak vitték az ösztönei vagy tudom is én mik! De nem komolyan csinálta! És légyszi ne ezen veszettek már össze!
-Köszönöm Bill! Kedves, hogy ezt elmondtad!-mondtam neki.-És inkább tényleg ne ezen veszekedjünk!-néztem Fannyra.
-Rendben és bocsánat. Ezt nem tudtam.
-Semmi baj. De Tom hol van már???-tért vissza az aggódásom.
|