19.rész

Tehát mikor mentem ajtót nyitni arra számítottam, hogy egy vigyorgó alkalmazatottat fogok látni egy gurulós kocsin a reggelinkkel, mint tegnap. Ehelyett csak az utóbbit láttam. Így kimentem a szobából, hogy körbenézzek a folyóson van-e ott valaki. De mikor kiléptem a szobából egyből kiugrott a kaja alól két kiccsaj és berohantak vihogva a szobába. A kulcsot mindig a zárban hagyjuk és most is ott volt. Sajnos. Merthogy a csitrik kizártak.

-HÉ, ENGEDJETEK BE!-ordibáltam magyarul.-TOM NYISD KI, LÉGYSZI!-váltottam aztán németre.

De semmi. Azt viszont hallottam, hogy Tom kérdezősködni kezd, hogy mit csináltak velem és, hogy kik ők. De nem jött ajtót nyitni. Én csak ordibáltam. De semmi. Tom már megelégelte őket és kiabálni kezdett velük, de hirtelen csönd. Te jó ég! Mit csináltak ezek? Átrohantam Fannyékhoz, hát épp rosszkor, mert pont össze voltak tapadva.

-Öhm. Bocsi, de kéne a segítségetek!-zavartam meg őket.

-Mégis miben, hogy meg kellett zavarnod?-kérdezte mérgesen Fanny.

-Az öcsém kiugrott az erkélyről? Vagy mi?-Bill.

-Haha. Akkor azért már bőgnék… Nem csak…-és elmeséltem nekik.

-Juj! Akkor be kéne törnünk!-Bill.

-Vagy átmászunk az erkélyen!-Fanny.

-Ok!-és már mentem is.

Átmásztam és utánam a többiek. Mikor bementünk elég felkavaró látvány tárult elénk. Tomot már megfosztották a pólójától és az egyik ölelgette a másik meg csókolózott vele. És nem, Tom nem ellenkezett. Nagyon bedühödtem, de csak álltam ott. És tátott szájjal néztem őket.

-Bocsi öcsi, de van valaki akinek hiányoztál!-szólalt meg Bill.

Ekkor a csajok felnéztek Tom egyenesen felugrott a földre kényszerítve azt a ribit aki ölelgette.

-Anna! Figyelj én nem… de komolyan… csak… nem is tudom mi történt…-kezdett magyarázkodni Tom.

Nem szóltam semmit, csak fogtam magam és a lehető legnyugisabban elindultam az ajtó felé, kinyitottam és átmentem a többiek szobájába. Itt már nem bírtam tovább. Elsírtam magam. Először csak csendesen aztán egyre hangosabban. Bezárkoztam a fürdőjükbe és leültem a földre. Ott bőgtem.

-Figyi én meg tudom magyarázni!-Tom volt az. Ott dübörgött az ajtón.

De hülye leszek meghallgatni. Aztán Fannyt hallottam, hogy ő menjen innen és felejtsen el engem örökre.

-Anna, be jöhetek?-kérdezte.

Nem mondtam semmit, csak -egy kis gondolkodás után- beengedtem. Tom is be akart jönni, de Bill vissza tartotta. Így csak Fanny jutott be, szerencsére. Először csak eggyüttérzően leült mellém és megölelt.

-Szegénykém! Azt gondoltam Tom nem lesz veled ilyen.-mondta, persze magyarul, hogy véletlenül se értsék meg a kintiek.

Én nem tudtam megszólalni. Végiggondoltam mindent. Nem is értem, hogy hogy gondoltam arra, hogy Tom velem más lesz. Arról híres, hogy milyen nagy kavaró típus. Most már csak csendesen könnyeztek a szemeim. Erőt vettem magamon és megszólaltam:

-Olyan hülye vagyok! Nem értem, hogy gondoltam bármi jót is erről a… nem is tudom mivel illetni! Annyira bolond vagyok! Mindenről én tehetek! Ha már az elején nem jövök vele össze, ezt most nem kellett volna végignéznem!-és újra elkezdtem bőgni.

-Jaj, ne mondj ilyeneket! Én vagyok a hibás, mert azt mondtam neked, hogy te biztosan tetszel neki és ha nem mondom talán nem jöttök össze. Szóval te csak ne sírj!

-Dehogy! Nem tehetsz róla!

Olyan kedves volt, hogy ennyire meg akart vigasztalni. De tényleg nem tehet róla. Rajtam állt mit teszek. Ha mondja, ha nem, nem tudtam volna ellen állni Tom kísértésének. Főleg, hogy közben bele is zúgtam.

-Meg kérhetlek valamire?-kérdeztem Fannyt.

-Persze! Bármire!

-Köszi! Szóval légyszi hallgasd meg Tomot, milyen magyarázatot talált ki!

-Mi??? Te kíváncsi vagy rá?

-Te mondtad, hogy bármit.

-Ok, de lehet, hogy nekem nem akarja majd elmondani.

-Ha rájön, hogy én semmiképp sem hallgatom meg, neked fogja mondani, mert tudja, hogy úgyis elmondod nekem.

Kedves barátnőm bólintott és indult az ajtó felé és mikor kinyitotta…