28.rész

-Szálljatok be!-parancsolt ránk a felmentősereg egyik tagja, azaz Bill.

Persze beültünk melléjük az autóba. Mindkettőjüknek rémült arcuk volt.

-Mi a baj?-kérdeztem rá a dologra. Majd hozzá tettem Bill ruháit látva:-Jaj Bill jól nézel ki!

Egy bő farmer volt rajta, színes bő inggel és egy nagy sapival és szemüveggel. Elég nevetséges látványt nyutott.

-Kösz, de most valami fontosabb is van, mint… várjunk csak! Tom rajtad az én cuccaim vannak???!!!

-Hát igen… Bocs, de én nem hoztam álruhát!-Tom.

-Nyugi, most inkább ezt nézzétek!-mutatta nekünk Fanny a legújabb BRAVO-t.

-Mi? Nektek van barátnőtök?-kérdeztem az ikrektől, mert a címlapon ők voltak azzal a mondattal, hogy becsajoztak.

-Te ész, mi vagyunk a barátnőik!-Fanny.

Elképedve kikaptam az újságot a kezéből és kinyitottam a címlapsztorinál. Tomot is nagyon érdekelte, mert hát még ő se látta és megkért, hogy fordítsak. A cikk rólunk szólt és arról, hogy a Kaulitzok megismerkedtek velünk majd a hotelbe is meghívtak. De ez nem minden! Fényképek is voltak! És mind igazi volt! Sajnos…

-De ezt nem értem! Ez csak tegnap jelent meg! És a Comet meg múlt csütörtökön volt! Ilyen gyorsan nem juthattak el hozzájuk a képek… Ez lehetetlen…-bizonygadtam, de én is tudtam, hogy nincs igazam.

-Drágám, ez sajnos megtörtént.-mondta nekem Tom higgadtan.

-ÉS TE ILYEN NYUGIBAN VAGY? -keltem ki magamból.

-Figyi ez ellen nem tudunk tenni! Sajnos már nem tudjuk visszafordítani.-próbált nyugtatni Bill, mert látta Tomon, hogy hülyét kapott tőlem és nem akarta, hogy nekem essen.

Milyen jó tesó! Mindenesetre megnyugodtam, mert igaza volt. Hazaindultunk és a kocsiban senki sem szólt. Mindenki azon gondolkozott, hogy mi lesz ebből. Hát nem sok jó… És ez akkor bizonyosodott be mikor megérkeztünk a hotelhez. Újságírók és sikítozó lányok hada követelt minket.

-Hans, menjünk innen!-szólt Tom.

-Ezer örömmel!-taposott a sofőr a gázba.

-Most mi lesz? Én nem is gondoltam, hogy ez lesz! Ez… ez félelmetes!-kezdtem el pityeregni.

-Nyugodt meg édesem! Jó? Majd Bill meg én elintézzük valahogy.-ölelt át Tom.

Nagyon jól esett. Ijesztő volt látni az a sok ember ahogy futnak utánunk. Ezt nem bírtam! Már a fanok is ki készítettek a napokban, de ez már sokkolt.

-Most már értem mit éltek át több éve…-szólalt meg Fanny.

A fiúk csak bologattak. Fanny is megijedt tőlük, de ő erősebb volt nálam. Bár miután Tom átkarolt megnyugodtam, mert éreztem, hogy mellette biztonságban vagyok.

-Akkor most mi lesz?-kérdezte Fanny félénken.

-Muszáj lesz nyilatkoznunk! Akkor békén vagynak! Felhívom Josh-t, a menedzserünket és megkérem, hogy beszéljenek velük!-mondta Bill és már tárcsázott is.

Nem figyeltem, hogy mit beszéltek meg. Tengernyi gondolat kavargott a fejemben. Addig gondolkoztam míg elaludtam. Ki is fáradtam a sok futástól. Egy kényelmes ágyban ébredtem. Reggel volt. Egyedül voltam egy szépen berendezett szobában. Csönd volt. Sehol senki. Eszembe jutottak az újságírók, meg a rajongók és minden. Arra gondoltam, hogy álmodtam. Igen, biztos álmodtam. Felültem az ágyban és az éjjeliszekrényen egy cetlit találtam. Pontosabban kettőt. Az elsőn ez állt németül:

Akkor nem álmodtam… A másik papír darabra magyarul írtak:

Kibotorkáltam a nappaliba és megállapítottam, hogy kivettünk egy apartmant közvetlenül a Balaton mellett. Kimentem az udvarra és leültem a Balcsiban lévő stégre. Ez is a házhoz tartozott. Ott ültem és szellőztettem a fejem.