41.rész

-Kislányom, a döntésünket már azután meghoztunk, hogy Tommal elbeszélgettünk. Nem másítható meg és kérlek ne kezdj velük kiabálni…-kezdte apa.

-Rendben. Nem is kell, hogy kimondd… Úgy tudtam! Nem is értem, hogy hogy futhatott át egyáltalán az agyamon, hogy bármi esélyem lenne rá, hogy kiengedjetek!-vágtam a szavába, és már majdnem sírtam.

-De, én nem mondtam, hogy nem engedünk ki. Vagy mondtam?-nézett a kérdésnél apa anyára.

-Nem. Én sem emlékszem rá.-mosolygott rám anya.

A szívem majd’ kiesett a helyéből és tátott szájjal bámultam rájuk. Aztán elkezdtem vigyorogni és végre teljesen felfogtam.

-ÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ, KÖSZÖNÖM-KÖSZÖNÖM-KÖSZÖNÖM!!!!!!-ugrottam a nyakukba.

-De mit mondtam?! Hogy ne kezdj el velünk kiabálni! Egyébként szívesen.-fejtett le magunkról apa.

-Édesem, tudjuk, hogy ez neked milyen fontos és még a német tudásodat is csiszolhatod ezzel a kis kirándulással.-mosolygott anya.

-Várjuk csak! Kis kirándulás??? Én azt szeretném, ha ez nagy kirándulás lenne!-néztem rájuk kérően.

-És mégis milyen nagy?-néztek rám kérdően.

-Mondjuk egész nyaras?-mondtam halkan.

-Ezt még meglátjuk… De most menj és mondd el Tomnak, hogy szerdán mentek a Fannyval együtt!

-Ok, de szerdán?! Miért csak szerdán?-csodálkoztam.

-Mert akkorra volt hely és így legalább az évzárót sem kell elhalasztanotok.-mondta anya halál nyugodtan miközben egy kenyeret kent magának.

-De…

-Semmi de!-nézett rám szigorúan.-Örülj, hogy elmehetsz!

Beletörödtem és már rohantam is fel a szobámba, hogy felhívjam Tomot. De, amint láttam már előbb megtudta a dolgot, mint én… 21 nem fogadott hívás… Jujj, nem igaz, hogy ennyiszer képes volt keresni kb. fél óra alatt…

-Tényleg jössz????-ordította a telefonba, egyből miután felvette.

-Szia! Én is örülök neked!-mondtam kedvesen.

-Jajj, bocsi. De most tudtam meg Billtől, hogy jön a Fanny, és mondta, hogy együtt jöttök. Ez igaz???!!!

-Igen, az! De csak szerdán megyünk! Az meg olyan sokára van még.

-Hát ha ezt a hetet kibírtuk ez már meg se fog kottyanni! És meddig maradtok? Mert már Bill is itt nyagatt, hogy kérdezzem meg, mert Fanny se tudta.

-Hát sorry, de én se tudom… Megkérdeztem anyámékat, hogy mi lenne, ha nyár végéig maradnánk és ők azt mondták, hogy még meglátják…

-És ez jó vagy rossz?

-Ezt én sem tudom… De bízzunk abban, hogy jó! Már az fergeteges, hogy kiengednek!

-Igen az! Bocsi, baby de most mennünk kell valami interjúra! Csókollak és ma még hívlak!

-Ok! Csók!-és letettük…

De egyből elkezdtem tárcsázni a Fannyt. Nagyon boldogak voltunk. Telefonálás közben bepakoltunk a bőröndöket. Segítettünk egymásnak, hogy miket vigyünk… 5 nap és megyünk!!! De még túl kell élni egy évzárót… Borzasztó! De tudom, hogy nekünk menni fog! Nekünk minden! Szombaton elmentünk bevásárolni és szert tettük egy pár csúcsszuper cuccra! Persze egy XXL méretű napszemüveg mögött szabadott csak kimozdulnunk, mert különben… Inkább hagyjuk, hogy mi lett volna. A vasárnap, a hétfő és a kedd délelőtt nagy unalomban és izgatottságban telt. Kedd délután eljött az évzáró. Teljesen simán ment. Bár a végén odajött egy kisebb lány-kupac és megjegyezték, a nyáron tuti elveszítjük az ikreket… Majd meglátjuk! A barátnőinknek elmondtuk, hogy holnap Németországba utazunk és érzékeny búcsút vettünk egymástól. Persze megígérték, hogy valamikor kinéznek hozzánk! Fanny átjött hozzánk és nálunk is aludt. Persze évzáró után még hazament elbúcsúzni a családjától. Ki tudja talán 3 hónapig nem látják egymást… Alig aludtunk… Eldöntöttük, hogy a gépen foguk aludni. Bár csupán 2 órát utazunk, de ez mellékes… Reggel 6-kor keltünk, mert azért aludtunk egy csöppet. Reggeli, tusolás, bepakolás a kocsiba és irány a reptér! Én is elbúcsúztam mindenkitől, kivéve apámtól, mert ő visz ki minket. Mikor megérkeztünk tőle is elbúcsúztam… Már hülyét kapok ettől a sok búcsúzkodástól! De megéri! A szerelem mindent legyőz! Szokták mondani… De ez így is van…